AutoCAD – Élvonalbeli, testreszabott egyedi szemüvegek, a Maho Shades márka születése

Alex Anderson Alabama államból az Amerikai Virgin-szigetekre költözött, komoly problémával találta szemben magát. Korábban egy belsőépítészettel foglalkozó vállalatnak dolgozott öt éven keresztül, de aztán hirtelen rá kellett döbbennie, hogy „a szigeten nincsenek belsőépítészek”. Miután a világítástervek készítésétől kezdve a bútorok megalkotásáig minden területen dolgozott már, döntést kellett hoznia.

AutoCAD egyedi szemüveg Alex Anderson
Alex Anderson, amint egyik saját tervezésű szemüvegét viseli. A kép Alex Anderson tulajdona.

„Egyszerűen elkezdtem napszemüvegeket rajzolgatni! – nevet. – Eredetileg kézi rajzokat készítettem, de aztán elkezdtem az AutoCAD-et használni a 3D nézetek miatt. Tetszett, hogy körbeforgathatom, és minden szögből megnézhetem a szemüveget. Próba-szerencse alapon kísérleteztem és gyakoroltam. Mostanra már mindent ezzel rajzolok.”

Így született meg a Maho Shades napszemüveg márka.
AutoCAD egyedi szemüveg Maho Shades
A kép a Maho Shades tulajdona.

Persze valójában azért nem volt ez ilyen egyszerű. Alex és férje, Kris már maguk is két drága napszemüveget vesztettek el egy nap, amikor a St. John szigeten a Maho öbölben szörföztek. Nem örültek a magas költségeknek, amit az új szemüveget beszerzése jelentett, ezért egy teljes évet szántak egy olyan üzleti terv kidolgozására, amelynek keretében megtervezték saját prémium minőségű, de megfizethető árú szemüvegeiket, és elkészítették a prototípusokat. Bár az ihletet egy tengerparton töltött nap adta, azt azonban az AutoCAD tette lehetővé, hogy használható, méretezhető terveket küldjenek el a kínai gyártóhoz.

Időközben Alex és Kris visszaköltöztek Alabamába.„El akarjuk hozni a gyártást Kínából Alabamába– magyarázza Alex. – Saját gyártelepet szeretnénk, amelyben egy 3D nyomtatókkal teli laborunk is lenne. Rengeteg ügyfelünk szeretné személyre szabni a napszemüvegét, ugyanis sokszor előfordul, hogy a szabványos keret túl széles vagy épp keskeny. Úgy lenne ideális, ha megtervezhetném nekik a saját keretüket a CAD-ben, ezt pedig betáplálnánk a 3D nyomtatóba. Így az arcukhoz illő, egyedi napszemüveget kaphatnának.”

Forrás: Autodesk

 

Az ipari 3D nyomtatás egyik piacvezetője, a Stratasys is felismerte az egyedi szemüvegkeretek gyártásának jelentőségét. Az új J750 típusú színes 3D nyomtatójához olyan rugalmas és élénk színű alapanyagokat fejlesztett ki, amelyek segítségével teljesen egyedi formájú, színű és textúrájú keretek 3D nyomtatására van lehetőség.

A fenti technológiai újítás már elérhető Magyarországon, cégünknél. A világon egyedülálló színes „full-color” Stratasys J750 3D nyomtató egy rétegen belül 6(!) féle alapanyagot képes nyomtatni, a merevtől a rugalmasig, az átlátszótól a színesig, akár 360 000 féle színárnyalattal és különleges textúrákkal.

További információ itt >>>   

VARINEX Team

 

Amennyiben szakmai ismereteit bővítené és elsőként szeretne hozzáférni a legfrissebb újdonságokról szóló hírekhez vagy cikkekhez, elég egyetlen lépés. Legyen tagja Facebook közösségünknek vagy iratkozzon fel Hírlevelünkre.