Additív gyártási folyamatok optimalizálása a Fusion 360 segítségével – szakmai webinár

Az additív gyártási folyamatok előkészítése és megtervezése a hagyományos eljárás szerint egy több lépésből álló összetett folyamat.

Első lépésben a megtervezett, legyártandó alkatrész modelljét kell kiexportálni STL formátumba, majd az STL fájlt be kell tölteni egy szeletelőbe és ott megtervezni az alkatrészek gyártási eljárását és kialakítani a munkatérben való elhelyezésüket.

Ez után lehet a szeletelőből elküldeni a nyomtató számára értelmezhető gyártási adatokat, amelyek alapján ki lesz nyomtatva az alkatrész.

Ez a sok lépés fölöslegesen növeli az időigényét és a komplexitását az additív gyártás előkészítési folyamatának. Ezen felül összességében elmondható az is, hogy minél több lépésből áll egy folyamat, annál több hibalehetőség.


A Fusion 360 egy integrált additív gyártási környezettel rendelkezik, amelynek köszönhetően, ha befejeztük az alkatrész tervezését, akkor rögtön elkezdhetjük a gyártási folyamat megtervezését a modell kiexportálása nélkül.

Nagy előnye az is még ennek az integrált additív gyártási környezetnek, hogy az alkatrész módosítása esetén a modell változásai automatikusan átkerülnek az additív gyártási munkaterületre is, így nem kell elölről kezdeni a gyártás előkészítés és tervezés folyamatát.

Összességében elmondható, hogy ezen eszköz használatával egy egyszer kevesebb lépésből álló folyamatot kapunk, amivel jelentős idő- és költségmegtakarítást lehet elérni.

Vegyen részt 2022. január 20-án, 10 órától tartandó online előadásunkon és ismerje meg a Fusion 360 additív gyártási környezetének működését, valamint annak előnyeit.

Előadó: Csonka Gábor – CAD és CAM rendszermérnök (Fusion 360 szakértő)

A webináron való részvétel ingyenes, azonban előzetes regisztráció szükséges. Kérjük töltse ki az alábbi adatlapot, hogy a bejelentkezéshez szükséges adatokat emailben elküdlhessük. Köszönjük.

Név:* Foglalkozása/beosztása: Munkahely neve: E-mail cím:* E-mail cím újra:* Telefonszám:* Honnan értesült a rendezvényről?:* Érdeklődési terület/iparág:
CAD
CAM
mérnöki szimulációk
tervadatkezelés/együttműködés
látványtervezés
gyártáselőkészítés
létesítmény tervezés
layout tervezés
gyártás és kivitelezés
egyéb

Melyik Autodesk megoldást/szoftvert használja?:*
AutoCAD
AutoCAD LT
CAM/PowerMill/FeatureCAM
Civil 3D
Fusion 360
Infraworks
Inventor
Revit
Autodesk Vault
egyéb

Cégen belül milyen technológia bevezetésében látja a fejlesztési lehetőséget?:
fejlett tervezési technológiák (pl: tervezés automatizálás)
szimuláció
generatív tervezés
additív gyártás
hibrid gyártás
csoportmunka
kommunikáció

Cégen belül milyen CAM technológia bevezetésében látja a fejlesztési lehetőséget?:
folyamatközi mérés
szimultán 5x
indexált/pozícionált 5x
3 tengelyes marás
2-2,5D marás/esztergálás
2-3-4-5 tengely
egyéb

Hozzájárulok ahhoz, hogy az Arkance Systems HU Kft. hírlevelet, szakmai anyagokat, tájékoztatást küldjön az általam megadott elérhetőségre. A jelen adatkezelési hozzájárulás – amely önkéntes döntésen alapul – a hozzájárulásom visszavonásáig érvényes.

Elolvastam és megérettem az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat.*




Azon dolgozunk, hogy még több ügyfelünk számára elérhetővé tegyük az Autodesk gépipari megoldások által nyújtott új tervezési megközelítést és elkezdhessék felfedezni és bevezetni ezt a forradalmi technológiát. 

Az Arkance Systems Hungary az Ön egyedi igényeinek megfelelő gyártási, üzemtervezési és automatizálási megoldásokat biztosítja tervezőszoftver kínálatából. 

Vegyen részt az általunk nyújtott szakmai képzéseken, hogy a megszerzett tudást azonnal kamatoztatni tudja munkájában! 

Hamarosan induló intenzív alapozó és haladó tanfolyamainkról további információt ITT talál. Képzéseink szilárd alapokat biztosítanak Fusion 360 szoftverrel való tervezéshez, illetve megmunkálástervezéshez.

Legyen tagja Facebook közösségünknek vagy LinkedIn üzleti oldalunknak és iratkozzon fel Hírlevelünkre, hogy naprakész információt kapjon a legfrissebb Autodesk újdonságokról, promóciókról és szakmai blogjainkról.

Kapcsolattartó:

Csonka Gábor
CAD és CAM rendszermérnök
+36 30 639 1713 | +36 1 273 3408
gabor.csonka@arkance-systems.com