euroskills

A készségekben rejlő erő – Euroskills Budapest

A VARINEX Zrt. és az Euroskills egyik kitűzött célja, hogy támogassa a diákokat a magas szintű szaktudás és a munkahelyi készségek elsajátításában.

Mi az Euroskills?

EuroSkills versenyek a WorldSkills szakmai versenyek célkitűzéseit követik azzal a különbséggel, hogy az egyéni megmérettetés mellett bizonyos szakmák, szakmacsoportba rendezve csapatversenyként is értékelve vannak, ezeknél a bírálati szempontok között kiemelt jelentőséggel bír – az Európai Unió számára fontos – a csapattagok közötti együttműködés, kooperáció, kreativitás.

Európa legnagyobb szakoktatási és készségekkel foglalkozó eseményén rendezett versenyek során, azok közül a versenyzők közül választják ki a nyerteseket, akik a mintegy 45 készség közül valamelyikben kiemelkedtek a versenytársaik közül.

Azok a versenyzők, akik a gépészmérnöki készségben mérik össze tudásukat, a VARINEX Zrt. által delegált tudással és tapasztalattal rendelkező Szakértő közreműködésével Autodesk Inventor szoftverrel fejlesztenek ki különböző alkatrészeket, szerelvényeket, animációkat és tervrajzokat, mintha csak egy tényleges mérnöki osztályon dolgoznának.

Tudtad, hogy az Autodesk világszerte olyan szervezetekkel és cégekkel működik együtt, amelyek segítenek a hallgatóknak a felsőoktatási sikerek elérésében és a karrierépítéshez szükséges készségek fejlesztésében?

A VARINEX Zrt. az Autodesk és a Stratasys GOLD Partnereként programokat és erőforrásokat kínál diákok számára, amelyek a tervezés és kreativitás felfedezésére ösztönzik a hallgatókat az autóipar, a robotika, a tudomány, a 3D nyomtatás, a programozás és más izgalmas megoldások révén.

Az Autodesk a hallgatók, oktatók és oktatási intézmények számára ingyenes hozzáférést biztosít tervezőszoftverei, kreatív alkalmazásai és oktatási anyagaihoz, amelyek hozzásegíthetnek téged is, hogy a jövő mérnökévé válj!

euroskills

Mozdítsd előre karriered a szakemberek által használt mérnöki eszközök és munkafolyamatok alapos megismerésével, és bizonyítsd szakértelmed az EuroSkills versenysorozat jövő évi megmérettetésén!

Jelentkezz a VARINEX Zrt. által szervezett, a 2019. évi Euroskills előválogatóra felkészítő tanfolyamunkra és legyél te a szakmád Európa-bajnoka!

Jelentkezés feltétele betöltött 18. év és műszaki szakirányú képzés vagy végzettség, angol nyelvismeret. Az Euroskills elődöntő várható időpontja 2019. február. A VARINEX Zrt. által szervezett előválogatóra felkészítő tanfolyam időpontját a jelentkezések után ütemezzük.

Jelentkezem a VARINEX Zrt. által szervezett, a 2019. évi Euroskills verseny előválogatójára felkészítő ingyenes tanfolyamra >>>