Az Autodesk megmutatja a felhőbe vezető utat az iparosodott világnak és egyben betekintést nyújt a jövőbe

Autodesk logo

A cég a felhő sikerére fogadott, és úgy tűnik, jól tette. A legnagyobb kihívások azonban még előtte állnak.

Meglepőnek tűnhet, hogy a 39 éves cég jelentős tudott maradni a vállalati szoftverek világának elmúlt évtizedében is, amikor a régi megoldásokat villámgyorsan váltották fel az újdonságok.

Az Autodesk fontos szerepet tölt be az általa kiszolgált szektorokban, egy olyan területen, amelyen számos projektben elengedhetetlen a különböző szakemberek közötti koordináció, szükség van egy de facto ipari szabványra: ez pedig az Autodesk.

Most, a felhőkorszakban a cég új magasságokba tör. Már azelőtt rengeteget fektetett ebbe a technológiai átalakulásba, hogy versenytársai vagy akár saját ügyfelei tömegesen követték volna a példáját.

A növekedés elsősorban annak köszönhető, hogy a megkötött üzletek egyre nagyobb értéket képviselnek. Az elemzőket régebben még meglepte, ha az Autodesk akár néhány százezer dollárnyi szerződéseket tudott kötni. Mára azonban egyes ügyfeleik évente már 10 millió dollárnál is többet költenek el a cégnél.

Az Autodesk az elmúlt években nyújtott teljesítménye kétségkívül lenyűgözte a befektetőket. Részvényeinek értéke 3628%-kal nőtt 1985-ös piaci bevezetése óta. A részvények árfolyama 80%-kal nőtt csak az elmúlt két évben – ez jóval a Nasdaq átlagos megtérülése fölött van. A cégnek azonban versenytársakból is kijutott, akik mind kemény ellenfelek és igyekeznek túlszárnyalni az Autodesk részesedését. A tavalyi évben pedig a cégnek szembe kellett néznie ügyfelei bírálatával is, ami a vállalati szoftvereknél ritkán fordul elő, hiszen az esetek többségében az ilyen típusú panaszok nem jutnak a nyilvánosság tudomására.

Az Autodesk azonban nem csak fontos, hanem egyenesen nélkülözhetetlen maradt felhasználói számára. A cégvezetők, elemzők, ügyfelek és az iparág többi bennfentese szerint mindig két lépéssel azelőtt jár, ahol az általa kiszolgált legfontosabb iparágak tartanak.

Az Autodesk egy hosszabb távú jövőképen dolgozik az olyan fejlett technológiák támogatása érdekében, mint például a digitális iker, az előregyártás, a szimuláció és a generatív tervezés.

Össztűz alatt

Az Autodesk a nagyobb ügyletek, a kutatás-fejlesztés iránti elköteleződés, a számos felvásárlás és a jövő szem előtt tartása ellenére is igyekszik lépést tartani felhasználói elvárásaiva.

2020-ban az Egyesült Királyságban 17 építészeti cég írt nyílt levelet Anagnostnak. Ebben az Autodesk növekvő árait, illetve az iparágban a vállalat zászlóshajójának számító Revit lassú fejlesztési ütemét kritizálták.

Az Autodesk dolgozik azon, hogy legalább a problémák egy részét megszüntesse. A 2016-ban megjelent Autodesk Forge felszámolja a tervezés, kivitelezés és gyártás életciklusainak különböző részei között korábban meglévő határvonalakat. Az új rendszer ahelyett, hogy egyetlen fájlformátum használatára korlátozná a projekteket, lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy több mint 50 különböző CAD-fájlformátum közül válasszanak.

Ezáltal az általában különböző eszközkészleteket használó építőipari vállalatok és gyártók ugyanazokat az Autodesk-programokat telepíthetik, mint korábban, és gördülékenyebben oszthatják meg az információkat az együttműködő felek között.

„Mások adatait épp annyira megérti, mint a miénket. Az adatokat kiemelt fontosságúként kezeli – mondta Scott Reese, az Autodesk alelnöke. – Már körülbelül két évtizede fektetünk be abba, hogy segítsünk [ügyfeleinknek] könnyebben használni ezeket az adattípusokat.”

Anagnost arról is biztosított mindenkit, hogy a cég a termékfejlesztési tervével kapcsolatban is sebességet váltott. A Revit frissítése mindig is tervbe volt véve, magyarázta, de más termékek frissítése miatt háttérbe szorult. A vállalat a Spacemaker 240 millió dollárért való megvásárlásával ismét a jövő technológiái felé fordul. A Spacemaker generatív tervezési eszközöket kínál az építészeti iparnak – ez a technológia a mesterséges intelligencián alapul, és új információkat biztosít a tervezési folyamat számára.

A cég pedig sokkal lelkiismeretesebben igyekszik felvázolni hosszú távú terveit az ügyfeleinek, és nem csak azoknak, akik 10 millió dollárt vagy még többet költenek.

Hosszú az út a népszerűségig

Az Autodesk az egyes ügyfeleitől érkező kritika és a növekvő verseny ellenére is a nagy hatású szoftverváltozások egyik éllovasa maradt az építészeti, épületgépészeti és kivitelezési (AEC) piacon.

A cég 2002-ben vásárolta meg a Revitet, amikor az épületinformáció-modellezés, azaz a BIM fogalma még épphogy csak megszületőben volt. jóval azelőtt, hogy bármilyen életképes kereskedelmi piaca létezett volna.

Bár azóta egyre terjed a használata, az elemzők úgy vélik, hogy a piacnak még mindig csak 30%-a alkalmazza a BIM-et. Ez pedig óriási lehetőséget jelent az Autodesknek a jövőre nézve.

A BIM technológia lehetővé teszi a felhasználók számára az épületek és szerkezetek 3D modellezését. Bár ez még meglehetősen távol áll a valóságtól, a végső cél az, hogy a projektben részt vevő valamennyi fél valós időben dolgozhasson együtt egyetlen modellen. Ezzel sokkal részletesebb betekintést nyújtva a kidolgozás alatt álló szerkezetbe.

Több mint egy évtizedbe telt, mire a cég idáig eljutott, de Anagnost a folyamat felgyorsulására számít.

„A BIM-re való áttérés hosszú út volt – jelentette ki Anagnost. – A következő szint eléréséhez nem lesz szükségünk 10 évre.”

Az Anagnost által említett következő szintek egyike az előregyártás, az iparosított kivitelezés közelgő hullámának egyik alaptechnológiája. Az elképzelés maga egyszerű: egy épület vagy más szerkezet részegységeit egy, a munkaterületen kívüli üzemben építik meg, és a darabokat a helyszínen szerelik össze, mint egy óriási IKEA-bútort.

Az elképzelés támogatói szerint a rendszer segít majd a keletkező hulladék mennyiségének csökkentésében, és növeli a hatékonyságot egy olyan iparágban, amely pont ennek az ellenkezőjéről híres.

Anagnost szerint viszont a gyakorlatba ültetéséhez a BIM-hez hasonló technológiára lesz szükség. A 3D modell „lehetővé teszi, hogy teljes egészében megértsük, hogyan illeszkednek a különböző részegységek egymáshoz.”

Ez egy grandiózus elképzelés, amely még mélyebbre ható együttműködést igényel a kivitelezők, a gyártók és a tervezők részéről. Ám épp ez az egyik oka annak, hogy az Autodesk ekkora hangsúlyt fektet rá. A termékei ugyanis máris érintik ezeket a területeket.

Versenyben a digitális iker

Míg az Autodesk piacvezető az építőiparban, a gépipari szektorban sokkal keményebb csatatéren kell helytállnia.

A digitalizálációs folyamatok legújabb hulláma a múlt század manuális folyamatai közül már többet bekebelezett. Az ipari szegmens azonban még nagyobb átalakulás előtt áll.

Olyan technológiák tűntek fel a láthatáron, amelyek a hagyományos eljárások teljes átdolgozását ígérik.

Az egyik legígéretesebb és talán legforradalmibb megoldás a mesterséges intelligencián alapuló generatív tervezés. A múltban a mérnökök a saját tudásuk alapján készítették el a termékek tervrajzait (az alapján, hogy szerintük hogyan kellene azoknak kinézniük). A tervek elkészülte után szimulátorokon futtatták őket, hogy kiderüljön, működnek-e, és milyen fejlesztésekre van még szükség.

Ez a technológia azonban korlátozott, és képtelen megállapítani, hogy vannak-e a tervnek alapvető, központi problémái. Csak annyira képes, hogy a felhasználóktól kapott információk alapján megpróbálja meghatározni a legjobb eredményt.

A generatív tervezéssel a mesterséges intelligencián alapuló algoritmusok képesek a kezdeti tervek önálló összeállítására olyan követelmények alapján, mint az ár, a biztonság, a súly és a gyárthatóság, ezáltal pedig tulajdonképpen már a folyamat elején optimalizálják a végterméket.

Néhány gépipari cég a digitális iker technológiáját is tanulmányozza, amely lehetővé teszi a tárgyak virtuális másolatának létrehozását. Ugyan még messze nincs mindennapi használatban, éppen olyan ígéretes, mint a BIM – támogatói szerint ez a technológia ösztönözni fogja a közreműködő felek közötti még valósabb idejű együttműködést a projektek szimulált verzióján.

Maga az ötlet nem új, a technológiai háttér azonban – amellyel a digitális ikerrel megvalósítandó célok valóban elérhetővé válnak. Ez képes biztosítani a felhőalapú erőforrásokat a digitális modell naprakészen tartásához és valós idejű frissítéséhez, illetve a valós idejű peremhálózati technológiát a végterméknek megfelelő digitális modellekbe való betekintéshez.

A digitális ikerhez szükség lesz ugyan olyan alapvető eszközökre, mint az Autodesk tervezői és mérnöki szoftverei. Az alkalmazás azonban abból a szempontból egyedi, hogy nehéz lesz bármelyik gyártónak teljes körű szolgáltatást nyújtó eszközt kínálnia, különösen, ha figyelembe vesszük a szükséges szoftverek és hardverek keverékét.

A digitális iker létrehozásához szükség van a tárgy modelljére, a kiterjesztett valóság (AR) technológiájára a virtualizáláshoz. Egy rendszerre magának a digitális ikernek a megjelenítéséhez nagy számítási teljesítményre a futtatáshoz, illetve adattárolóra a támogatáshoz.

Az Autodesk, akárcsak riválisai, igyekszik minél többet lefedni ezekből a szolgáltatásokból.

Az Autodesk sok eszköz házon belüli fejlesztése mellett döntött. A vállalat saját digitálisiker-platformját, a Tandemet elérhetővé tette a nyilvánosság számára. Az Autodesk a média- és szórakoztatóiparban szerzett tapasztalatait használja fel a jövőbeli kutatás-fejlesztés motorjaként.

„Számos versenytársunk óriási felhajtást csap a kiterjesztett és a virtuális valóság körül. Ami minket illet, mi a kezdetektől foglalkozunk az AR/VR területével – jelentette ki Anagnost. – A vállalaton belül számos olyan technológiánk van, amely ezeket a területeket célozza, és amelyekbe továbbra is szándékunkban áll befektetni.”

De még az AR és a CAD kombinációja is csupán egy kis részét alkotja a teljes rendszernek. Ezért az iparági szakértők arra számítanak, hogy a szolgáltatók közötti partneri kapcsolatok száma növekedni fog.

Vissza a jövőbe

Az infrastrukturális termékek hosszú évekig kulcsfontosságú részét képezték az Autodesk üzleti tevékenységének. A vállalatnak volt egy infrastrukturális megoldásokkal foglalkozó üzleti részlege, amelyet végül az építőipari megoldásokkal vontak össze. Ez a szektor azonban most új hangsúlyt kap.

Az elmúlt néhány évben az Autodesk számos üzletet kötött annak érdekében, hogy megerősítse jelenlétét ezen a területen.

Az Autodesk számára a kulcs abban rejlik, hogy okosan fektessen a jövőbe. A 2019-ben megjelent Construction Clouddal a vállalat újragondolhatta, hogyan tekint bizonyos szektorok végfelhasználói piacára. Beleértve azon iparágak kiválasztását is, ahol a BIM jelentős mértékben javíthat a folyamatok hatékonyságán.

Anagnost szerint a döntés, hogy a vállalat az Innovyze megvásárlásával még nagyobb hangsúlyt fektet a vízi infrastruktúrákra, annak következménye, hogy „a tiszta ivóvíz még mindig kihívást jelent olyan helyeken is, ahol azt nem is gondolnánk”, ami ösztönözni fogja az ilyen létesítményekbe fektetett beruházásokat.

Viszont „nem szeretnénk mindenhol jelen lenni az infrastruktúrában – mondta. – Sok olyan infrastruktúra van, amelytől távol maradtunk. Bár az elektromos infrastruktúrák területe meglehetősen felkapott, nem szálltunk be.”

A vízi infrastruktúrák területére való belépés, valamint a közúti és vasúti infrastruktúrákra eddig is irányuló összpontosítás azt jelenti, hogy az Autodesk, amely régóta a világ legfontosabb projektjeinek technológiai alapjául szolgál, továbbra is vezető szerepet fog betölteni a világ számos nagyberuházásában. Nemcsak az infrastruktúrát magát kell sürgősen újragondolni, hanem a fejlesztése és kivitelezése mögött rejlő folyamatot is. Ezért tekint Anagnost annyira magabiztosan az Autodesk jövőjébe.

Forrás: Autodesk


Az Arkance Systems Hungary partner a digitális átalakulásban. Az Ön egyedi igényeinek megfelelő gyártási, üzemtervezési és automatizálási megoldásokat biztosítja tervezőszoftver kínálatából. 

A nagyobb innováció lehetővé tétele a dolgok készítésének jövőjében együttműködést, testreszabást, rugalmasságot és összekapcsolhatóságot igényel. Az Autodesk gépipari termékinnovációs platformja minden alkalmazást, tudást, adatot és eszközt egyetlen rendszerbe központosít: egyesítve a folyamatokat a termékek tervezése, fejlesztése, gyártása és támogatása érdekében.

Keresse kollégáinkat egy személyes konzultációra, hogy az iparágban jártas szakértőink támogatást nyújtsanak vállalata terméktervezési és fejlesztési folyamatainak továbbfejlesztéséhez és átalakításához.

Vegyen részt az általunk nyújtott szakmai képzéseken, hogy a megszerzett tudást azonnal kamatoztatni tudja munkájában! Hamarosan induló intenzív alapozó és haladó tanfolyamainkról további információt ITT talál.

Amennyiben szakmai ismereteit bővítené és elsőként szeretne hozzáférni a legfrissebb újdonságokról szóló hírekhez vagy cikkekhez, elég egyetlen lépés. Legyen tagja Facebook közösségünknek, vagy iratkozzon fel Hírlevelünkre!

Kapcsolattartó:

Sebők Róbert
CAD üzletág igazgató